Oldalak

2016. szeptember 29., csütörtök

09.29 RÓMA

Minden kétely elszállt: ez biztos, hogy Róma. Ma valamivel 12:00 után megérkeztünk a 0. Km kőhöz, a Szent Péter térre. Megkaptuk az igazolást, elkészítettük a bizonyító erejű fotókat és irány a szállás. Talán ma még mászkálni is fogunk.


(Róma, 16 km, 4 óra)

2016. szeptember 28., szerda

09.28 Célegyenesben

Ma elértük Rómát! Hogy pontosan mikor, arról csak halvány elképzeléseink vannak.

09.27 Csendesülő hullámvasút

Lassan véglegesen magunk mögött hagyjuk a hegyeket. Ma is inkább már csak dombok között mentünk, hetek óta először mutatott a gps 100 méternél kisebb tengerszint feletti magasságot. Szóval egészen csendes napunk volt, egészen délután háromig.

2016. szeptember 27., kedd

09.26 Hullámvasút

Extra hosszú vagy nagy szintkülönbségű emelkedők nélkül is egész nap másztunk. Erre a térkép azt mondja, majd' 200 méterrel lejjebb vagyunk, mint reggel.
A délelőtt eseménytelen volt. Fel, fel, le, fel, fel, le a végtelenségig. De legalább a táj szép volt. 

2016. szeptember 25., vasárnap

09.25 Belül az utolsó 100 km-en

Ma elérkezett a pillanat, amikor már kevesebb, mint 100 kilométer van hátra Rómáig! Ez egyben azt is jelenti, hogy a hátunk mögött idén olyan 500, otthontól összességében 1600 km van.

2016. szeptember 24., szombat

09.24 Csendes séta

Késői kelés, kellemes séta, fagyi, többszöri pihenés. Mindez a tegnapi csúszás miatt. 

2016. szeptember 23., péntek

09.23 Programváltozás

Nehéz 26 napot otthonról megtervezni. Mindig lehet valami váratlan esemény, ami borítja a tervet. Most velünk is ez történt.