09.28 Célegyenesben

Ma elértük Rómát! Hogy pontosan mikor, arról csak halvány elképzeléseink vannak.

A reggeli indulásunk pont egybeesett az iskolakezdéssel, az út meg persze, hogy iskola mellett vezetett. Már nem is emlékszem, mikor láttunk utoljára ilyen szép dugót! Aztán vagy 10 km jött hegyen-völgyön keresztül, csak úgy búcsúzóul. Közben az egyik kanyarban megpillantottuk Rómát és egy fölé magasodó kupolát. Csak a Szent Péter székesegyház lehetett, a holnapi befutó végcélja! Gps szerint 15 km légvonalban, mi más lehetne?
Az egyik kanyarban a hangokból ítélve nagyobb csoport jött velünk szembe. Végre zarándokok! Napok óta nem láttunk egyet sem (Flóra és egy régi ismerős brazil srác kivételével). Három olasz férfi volt. Mindhárom egyszerre beszélt, lehetőleg túlkiabálva a másikat. Minket szinte letámadtak, ömlött a szó. Csak egy apró pillanatig torpantak meg, mikor mondtam, hogy nem beszélünk olaszul. Aztán váltottunk pár szót angolul, majd ki-ki ment a dolgára. Az a játék jutott eszünkbe, amikor a camino-n azt kellett megtippelni, hogy hány spanyol jön mögöttük. Mindig túlbecsúltük a létszámot.
A déli pihenőhöz pont ideális időben értünk el egy települést, ami egy bárral kezdődött. Időnk mint a tenger, a maradék 8 km-t két óra alatt lenyomjuk, úgyhogy még egy fagyi is belefért. Mikor továbbindultunk lett gyanús, hogy tudtunkon kívül talán már Rómában pihentünk: egyre nagyobb forgalom, szembe jött a 86-os busz, a buszmegállóban a térképen a metró vonalak is szerepelnek, a csatorna fedlapján az SPQR betűk vannak. Ez már Róma. De hogy pontosan mikor, hol értük el, az titok marad. Szóval nincs szelfi a városnévvel, maradt a csatorna fedél.
Aztán több, mint 100, zarándok úton töltött nap után végre konkrét, számszerűsíthető előnyét láttuk zarándok mivoltunknak. Elegáns villanegyedben egy, a környezetbe illő villába csengettünk be. A kommunikációs nehézségeket nem részletezve: kiderült, hogy csak egy szabad helyük van. De a nővérek segítettek, telefonon kerestek nekünk másik helyen szállást, kb 100 méterre tőlük. Itt a nővér olyan alaposan megnézte a pecsétgyűjtő füzetünket, mint még soha senki. Mikor befejezte, kérdezte, akarunk-e adományt adni. Ez rendszerint 10 euro fejenként, ezt persze nekik is megadtuk. Akkor lett gyanús a dolog, mikor a szobánkat nem kulccsal, hanem kártyával nyitották ki,  ill amikor közölték, hogy reggelizni reggel 6-tól lehet. Gyakorlatilag egy, a falon lévő hivatalos árlista szerint éjszakánként 55 euros hotelben vagyunk. Innen indulunk holnap a rövid, 15 km-es befutóra.
(Róma, 20 km, 7 óra)