Ma már szinte hihetetlen, hogy mennyire vártuk a hegyeket alig egy héttel ezelőtt. Most itt vannak dögivel, csak győzzük őket megmászni.
Harmadik napja keményen dolgozunk velük, ill. inkább rajtuk. A legdurvább tegnap volt, ezért is nem nyúlt hosszúra a blog bejegyzés. Ma egy kicsit lazábban voltunk, de így is emelkedtünk vagy 800 métert, csak most két részletben. Ennyit a laza napról. Egyébként nagyon meglátszik, hogy hétvége van, ennyi hátizsákossal Bp. óta összesen nem találkoztunk.
Ma egy kis hegyi településen szálltunk meg, télen csak 50-en lakják. Mintha egy olasz filmbe lettünk volna. A falu negyede az egyetlen közintézmény, a bár-bolt kombó előtt, egy nagy fa alatt volt. Egyesek kártyáztak, mások meg csak ücsörögtek, pletykálkodtak a fal mellett vagy nézték a kártyázókat. Egy váratlan kanyarodás után ennek az idillnek a kellős közepébe csöppentünk bele. Nagyon nem izgatták magukat, elsőre azt sem tudtuk, kitől várhatjuk, hogy megmutassa a szállást. A parti végén aztán már foglalkozott velünk.
Folyamatosan cserélődhetett egyébként a társulat, mert a létszám alig változott, de mindig más arcokat láttunk. Természetesen mindannyian idősebbek voltak. Fiatalabb csak 2-3 volt, ezek egyike a boltos, aki angolul is beszélt. Segített megtervezni a vacsorát, merthogy saját magunknak kellett főzni. Paradicsomos tésztát, természetesen, feldúsítva egy kis kolbásszal.
(Biforco, 20 km, 8 óra)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése