Oldalak

2016. szeptember 15., csütörtök

09.14 Csak a szokásos

Egész késő délutánig úgy gondoltam, rövid bejegyzés lesz a mai. Kb. annyi, hogy csak a szokásos: szép táj, meredek utak, hosszú táv. Aztán Erika és az élet másképp döntött.
Merthogy feltétlenül írjak a reggeli ködről. Igaz, ilyen még nem volt, hogy reggel ködben induljunk. Tiszta őszi hangulat. Csak úgy a nagy semmiből bukkantak fel a fák, a villák, néha emberek és kutyák is.


Ahogy emelkedtünk, ahogy jött fel a nap, úgy tűnt el a köd, hogy végül átadja a helyet az egész napos napsütésnek. 

És feltétlen írjak a déli pihenőről. Hát az tényleg jól esett. Négy órát mentünk és hullámvasutaztunk megállás nélkül. Végül egy ház tövében, a fal mellett futó járdán tudtunk leülni és pihenni. Állítólag még aludtam is egy keveset.

Itt is ebédeltünk, körte és müzliszelet volt a menü. Csak a víz hiányzott. Fél úton voltunk, a fele víznek meg kellett maradnia.
És írjak a vízről is, ami egész nap szűkösen volt. A déli pihenő után úgy 200 méterre találtunk vizet, meg nem is. Ott volt a kút, egy-két csepp volt a csapban, de maga a csap rossz volt. Még végig se tudtuk gondolni, mitévők legyünk, már meg is állt egy kocsi valamiféle erdőjáró emberekkel. Az olasz szóáradat után kiszálltak és meg is mutatták, miről is beszéltek: a beton lap alatt, a földben lévő fő elzáró csappal adagolható a viz. Jó volt végre nem pár kortyot inni.
Ki ne felejtsem a kutyát! Olyan 2-3 km-t jött velünk az állat. Valószínűleg volt gazdája, legalábbis volt nyakörve, de azért nem volt elhízva. Mindig körülöttünk volt, nem bírtuk lerázni. Annyit mondjuk segített, hogy nálunk jobban ismerte az utat, mutatta, merre kell menni. 

Végül majdnem nem lett szállásunk miatta, mutatták, kutyával nem lehet. Utána már nem láttuk többet.
És végül nem maradhat ki az atya, Don Salvatore sem. Aki tört magyarsággal közölte velünk, hogy most misézni megy, utána rendezzük a papírokat. És a papírrendezésnél is próbált minél több magyar szót használni. Annyit tudtunk meg a magyar tudásáról, hogy családi gyökerei vannak. Mind a templom, mind a szállás nagyon klasszul karban van tartva.

(Pietralunga, 30 km, 10 óra) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése