09.18 Mi a nyúlnak szurkolunk

Kicsit izgalmasra sikeredett a délelőtt, de azért nem annyira, mint szegény nyúlnak. Ő az életéért futott, mi csak izgultunk a sajátunkért.

Talán már mondanom se kell, esőre ébredtünk. Gyors ellenőrzés: minden forrás szerint esni fog. Megint voltak apróbb eltérések, de megázunk. Nagyszerű. Komolyan felmerült egy esőnap beiktatása, pláne, hogy a 34 km-t igazából még nem hevertük ki. Semmi konkrétum, de érezhetően nehezen ment tegnap is a városban a mászkálás, mert ott nincs öt vízszintes méter.
Aztán a sors (az égiek) másképp döntöttek. Az angolul jól beszélő srác helyett a csak olaszul tudó hölgyet küldték reggeliztetni. Kizárt, hogy bármit el tudjak neki magyarázni, tehát indulunk. Annyi könnyítést engedtünk magunknak, hogy nem másztunk fel 400 métert, hanem a kisebb emelkedésű utat választottuk. Így estefelé úgy gondolom, hogy helyesen, de menet közben voltak bizonytalanságok. Mert persze a reggeli végére elállt az eső, a város határában már sütött a nap. És szinte egész nap így is maradt.

Egy gyönyörű völgyet övező hegy oldalában vezetett az út, az erdő és a művelt területek (többnyire olajfa ligetek) határán. Látszott, hogy a völgyben több helyen szakad az eső, de mi ebből kimaradtunk. Helyette mindenféle durrogásra kezdtünk figyelni. Ilyet már hallottunk korábban, a madarakat riasztják vele. De itt? Nincs semmi, amit egy rendes seregély megenne.
Aztán sorban megjelentek a szereplők. Először a nyúl futott át az úton. Kisvártatva hatalmas ugatással megjelent négy kutya is.

Az úton elveszthették a nyomot, mert össze-vissza kezdtek rohangálni. Végül vagy 2-300 méter múlva megjelent egy ember, vállán puskával. Valamit kérdezett, persze nem értettük. Erre nyelvet váltott: dogs? Így hát meglett a kutyák gazdája is. Később még találkoztunk vadászokkal, több helyen láttunk autókat, kutyák szállítására szolgáló utánfutóval, az egyikben még a kutyák is ott voltak. Szóval egyértelmű volt, egy vadászat kellős közepébe csöppentünk, az úton járó tucatnyi hátizsákossal együtt. Igyekeztünk minél hamarabb és minél messzebb kerülni tőlük. A nyúl további sorsáról nincs hírünk, de akár meg is úszhatta, mert több lövést már nem hallottunk.
A déli pihenőnket egy újabb, a középkorból ittmaradt kisvárosban, Spello-ban töltöttük.

Ha valaki Assisi felé jár, ne sajnálja rá ezt a 15 kilométeres kitérőt!  Mi annyira el voltunk vele, hogy a sötét vihar felhőket is csak a pihenő végén vettük észre. Úgyhogy megint szedhettük a lábunkat, hogy megússzuk az esőt. Sikerült.
A szálláson ráadásul egy mosás erejéig megszereztük a mosógépet is. Három napi szennyes és a nadrágok már sok lett volna kézzel.
Míg a gép dolgozott, mi bementünk a központba, természetesen pecsétért. A kora délutáni érkezésünkkor az egész város halottnak tűnt, de most rengeteg ember volt az utcákon. Rövidesen kiderült az ok, mert hatalmas dobolás mellett megkezdődött egy felvonulás. Azt hiszem van erre egy speciális szavuk is, de a lényeg, hogy a város egyes kerületi küzdenek meg egymással. Többfelé találkoztunk már ennek a nyomaival korábban is, de élőben most először láttuk.

Minden kerület jelmezesen vonult fel a saját színeiben, harsonások, dobosok kíséretében, gondolom a hétvégi küzdelmek záró akkordjaként. (Délután hallottunk zajongást, de azt hittük, meccs van.) Sajnos az eső megint közbeszólt, idejekorán szétkergette az embereket.
(Foligno, 20 km, 6 óra)