Menet közben helyenként kicsit küzdöttünk a sárral, de összességében eseménytelen délelőtt volt. Az igazi történések ma a végállomáson voltak. Egész pontosan egyetlen ember kutyult.
Mikor megérkeztünk, azonnal a bazilikába mentünk.
Gyanús volt, hogy mindenféle fegyveres testület képviseli magát gyakorlatilag lépésenként. A bazilika közelébe is csak átvizsgálás után lehetett jutni. A sorban állva látszott, hogy a katona srác a nadrág zsebekre utazik, azt ellenőrzi elsősorban a fémkeresővel. Mivel nekem menet közben mindig a nadrág oldalsó zsebében van a bicska, így tuti volt a lebukás. Már láttam lelki szemeimmel, ahogy földre tepernek, és én leszek a nap híre az olasz tévében. Jobb a bajt megelőzni alapon a bicskát, tárcát, mobilt kivettem a zsebből és ezeket kézben tartva mentem ellenőrzésre. Simán átjutottam, mivel a fémkereső a zsebemben semmit nem talált, a kezemre meg rá sem bagózott. Később kiderült, hogy a felhajtás a pápa miatt van, kedden jön Assisibe valami konferenciára. Épp elkerüljük egymást...
De nem erről akartam szólni, mert az igazi idegeskedést nem a fegyveresek okozták számomra, hanem egy kedves öregúr, aki a zarándok irodán dolgozott. Itt három dolgot kellett volna elintéznünk: egy pecsét a zarándok útlevélbe, egy oklevél, hogy legyalogoltuk ezt a 300 km-t Dovadola-tól, és egy új zarándok útlevél, mert a régi csak eddig szólt és már kb. be is telt. Az első szinte sima ügy volt, pár perc alatt meggyőzte magát, hogy adhat pecsétet. Az oklevélen már jóval tovább rágódott (mi majd Rómában kapunk), de aztán azt is kiadta. De a legfontosabbal, az új útlevéllel már nem egyeztünk (néha kell szállás igénybevételéhez). Állította, neki nincs ilyen. Nem baj, a hátizsák mélyén lévő tablet egyik bugyrában ott a cím, ahol ezt kiadják (tanár úr, én készültem). A vérnyomásom akkor kúszott feljebb, mikor a szálláson előbányászott tabletből kiderült a cím. Ami pontosan megegyezett a zarándok iroda címével.
Fürdés, utána nyomás vissza. Jött a tablet is, abban épp olaszul volt meg ez a rész, az öregúr meg más nyelvet nem beszélt. Elolvasta, telefonált egyet, majd az alsó fiókból előhúzott vagy két tucat üres zarándok útlevelet. Ja, hogy ezt, hát miért nem ezt mondtuk? Becsületére legyen mondva, legalább elnézést kért. Én meg örömömben majdnem nála hagytam a tabletet, úgy mentem vissza érte.
Assisi egyébként csodás, egy ittmaradt középkor. Aki teheti, nézze meg egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése