Oldalak

2016. szeptember 24., szombat

09.24 Csendes séta

Késői kelés, kellemes séta, fagyi, többszöri pihenés. Mindez a tegnapi csúszás miatt. 
Reggel megkaptam a kért rántottát! Nem pont úgy, ahogy szeretem, de jólesett. Azután kényelmesen nekiindultunk. A tegnapi feszültségnek semmi nyoma: rövid a táv, szállás lefoglalva, idő ideális. A zsák egyre könnyebb (mosókrém már elfogyott, kencék fogyóban), egy-két vízhólyag meg már csak azért is kell, hogy ne legyen minden tökéletes.
A nap nagyon eseménytelen volt. Felmásztunk ugyan néhány dombon, felmentünk lépcsőkön egy városba (kis részben kettesével szedve azokat), de semmi más. Illetve mégis: a déli pihenő után a városka aszfalt útján szembejött egy ló. Se kocsi mögötte, se nyereg rajta, se egy gazda a környéken. Most se tudjuk honnan hova tartott.




Megnéztük azt a helyet is, ahová megszállni készültünk tegnap. Nagy kár, hogy nem jött össze. És sajnos a hír is igaz volt, a múlthavi földrengés miatt repedések jelentek meg több helyen is az épületeken.

A mai szállásunk már Rieti területén, de erősen a külvárosi részen van, egy csodálatos kert közepén. Nővérek üzemeltetik, az egyikkel sokat beszélgettünk. Imádja a növényeit, rengeteget panaszkodott egy élősködőre, ami elszárítja az örökzöld sövényeket.

Rieti egyébként arról (is) híres, hogy 100 kilométerre van Rómától.
(Rieti, 18 km, 7 óra)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése