09.07 "Szerencsére nem süt a nap"

Egészen délig az járt a fejemben, hogy fogom szidni az esőt itt a blogban. Aztán elhangzott a fenti mondat, és másképpen kezdtem látni a világot.

Reggel a még mindig szemerkélő esőre ébredtünk. Nagyon jót és sokat aludtunk a finom vacsora után, úgyhogy nem tudott még az eső sem izgatni. Reggelire szerencsére nem sonka volt, hanem többfajta házi lekvár, ez nem kívánta napközben a vizet. Mondjuk ebben az idő is közrejátszhatott, a napot ma alig láttuk.
Viszonylag egyszerű volt a mai útvonal: az út feléig lefelé, pihenő, majd indulás fel. Semmi hullámvasút, semmi vízszintes szakasz. A szépséget a 4-500 m szintkülönbség adta. És az időjárás. Ugyanis egészen a pihenőig esett. Pár 100 métert mentünk csak nem aszfaltos úton, de még mindig úgy nézünk ki, mint aki egész nap térdig járt a sárban. Aztán mikor megindultunk a pihenő után felfelé, elállt az eső. A legjobbkor, mert esőkabátban felfelé gyalogolni borzalmas. Minden nedvességet és hőt bent tart, pillanatok alatt kész a szauna. (volt katonáknak: mint a vegyvédelmi köpeny). Szóval ezt úsztuk meg. És ekkor hangzott el az a címadó, nagyon igaz mondat is. Ha már esnie kell, akkor tegye, ha lefelé megyünk. Felfelé nem kell eső, de nap se nagyon. Szóval ma is szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert pont igy kaptuk az áldást. (Ilyen magvas gondolatokra is jut idő ám menet közben. ☺)
A szálláson csupa meglepetés várt. Egy 2-3 nappal korábban indult német házaspárral és a tegnap eltűnt magyar ismerőssel lakunk együtt. Szerencsére három külön szoba van, nem zavarjuk egymást.
Este pedig megünnepeltünk a házassági évfordulónkat. Engedélyeztünk egy kis plusz alkoholt is, és végre megkóstoltuk az aperolt. Még tavaly láttuk, hogy pl. Velencében minden második ember pirosas-narancssárga italt iszik. Akkor valahogy nem jött össze a kóstoló, de most pótoltuk. A pincér úgy megörült a rendelésnek, hogy kivihettük magunkkal a pultról a chipses és a mogyorós tálat is, sőt még egy tálca süti szerűt is kaptunk, amiben sonka volt a töltelék.

És hogy teljes legyen az ünnep,  vacsorára megettük az első zarándok menünket.

(Premilcuore, 19 km, 7 óra)